Ha az író tollat ragad, mindenki fejet hajt.
Térdre borulnak.
Kiránt minket a valóságból, és átrepít egy fikcióba.
Ez a fikció segít átvészelni az életet.
Segít elmerülni, elmenekülni, menedéket nyújtani, kikapcsolni..
Félni, sírni, nevetni, reszketni, remélni, csodálni, élni, halni..
Következmények nélkül, titokban, sajátos világban.
Sajátos világban, amit megszabnak nekünk, mégis százszorta kötetlenebb, mint a világ megszabottsága..
Teret ad a képzeletünknek, egy zárt teret, ami a legnyíltabb tér a világon..
Élj!Élvezd!Légy szabad!
Egészen addig a pillanatig, míg a valóság ki nem szakít az illúzióidból..
(...)
Álmodtam.
Ott voltál, egészen közel, mosolyogtál, éreztem, hogy szeretsz..
Abban a pillanatban nem kellett semmi más.
Csak Te és Én.
Egyik pillanatban a karjaidban, a másikban már a szobámban, egyedül..
Olyan érzés, mintha a szívedet kivennék a helyéről, ökölbe szorítanák a kezüket, nyomnák ki a maradék erőt belőle, egykét utolsó dobbanás, majd mikor végképp feladta, visszakerül gazdájához, kinek életre kell keltenie a szívet, küzdeni, míg az első dobbanás útnak nem indul...
Hiányzik.
my heart stops beatin'
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.