'live in the moments.

Teljesen megrökönyödtem, már ha létezik ez a szó.

Nem írtam már hónapok óta. Azthiszem, nem is tudok.

Míg az átlagember jót jóra halmoz, nálam ez visszafelé sül el.

Nem írtam, mert képtelen voltam. Épphogy arra volt erőm, hogy alkalmanként fel-fel kapirgáljam magam a földről-általában sikertelenül.

Padlón vagyok.

Szívem-lelkem odaveszett. Egy nemlétező csatában. Ami csak másoknak nem létezik. Én látom.

Olyan vagyok, mint egy rosszul elkészített térkép-félrevezettek, vagyis inkább félrerajzoltak.

Így sose fogom megtalálni a félboldogság felé vezető utat.

Senki nem fogja mondani, hogy Héééj haver, ne arra menj!..az én GPS-em a fejemben, némaságot fogadott.

Ma megkaptam egyik ismerősömtől, hogy Ő elutasítja a valóságomat.

Nekem nincs valóságom. Ami van, az elől elmenekülök az illúzióimba, tehát, nem veszem észre, hogy van igazi valóságom is.

Vagy talán az illúzióim alkotják a valóságomat.

Tipikus emberi mentalitás üldöz: képtelen vagyok elfogadni amim van, viszont küzdök életfogytig azért, amim nincs, vagy talán soselehet enyém..

Nemsok mindenem van, mondhatni, talán amim volt is, már az sincs.

A tárgyi értékek lófaszt sem érnek azok mellett, amire igazán szükségünk lenne..

Ősz van.

Ha mondanom kéne egy hónapot, ami tükrözi az életem, az az Ősz lenne.

A gyerekkoromat idézik a még zöldellő fák, levelek..később a korral együtt, a fák levelei sárgulnak, majd elhullanak...míg ez egy végetnemérő körforgás, az életem egyjelenetes forgatókönyv marad..

Ti, barátnak nevezett hazugságok, ti vagytok a levelek, én a ragaszkodó fa, aki végül kénytelen eldobni a régi leveleket, melyek hűtlenek voltak hozzá, hogy később, a tavasz eljöttével új levelek rügyezzenek rajta...de a végén úgyis mindanyian elhulltok...mert az ősz újra és újra el fog jönni értetek...

ennyit ízelítőként.