felfalnak ezek a hétköznapok.

minden a ballagásról és az érettségiről szól. úgy sulykolják belénk ezeket a dolgokat, hogy a saját gondolatainkat sem tudjuk már más felé irányítani.

hat teljes nap múlva, vége az egésznek. nincs több történelem óra, ahol erősen gyakoroltuk az anarchiát, nincs több testnevelés, ahol az öltözőbe elbújva cigiztünk, mintsem futkározzunk az iskola körül, majdhogynem feleslegesen, hiszen úgyis csak lecsaltuk. nincs több biológia, ahol az alvás vette át a szerepet,nem lesz több magyar óra, ahol rettegtünk, nehogy felszólítsanak, ettől megóvva a naplót, hogy katonásan álljon..

elballagunk, magunk mögött hagyjuk a gimnázium kapuit..vissza se nézünk, azt garantálom!

az osztályom hiányozni fog..olyanok voltunk/vagyunk, akár a szivárvány..mindenből volt egy kicsi..punk, rocker, disco fanatikus, rap imádó, sportoló, művész, felettébb okos, és kifejezetten buta, kicsi, nagy, fekete, fehér, halk, hangos, agresszív, nyugodt, szép, csúnya, örökké vidám, s örökkön szomorú..

imádtuk egymást. nem érdekelte egyikőnket sem, hogy ki punk, rocker, disco fanatikus, rap imádó, sportoló, művész, felettébb okos, kifejezetten buta, kicsi, nagy, fekete, fehér, halk, hangos, agresszív, nyugodt,szép, csúnya, örökké vidám, vagy örökkön szomorú.

így voltunk jók.

 

Hajh, gyerekek, hogyha néha
Pohár mellett elmerengek,
Mind ott vagytok oldalamnál,
Kiket lelkem úgy melenget.
Fölkapom a poharamat,
Koccintanék szépen, sorba, -
Magam vagyok, akkor látom
S égő könnyem hull a borba.

Nagyon szép kis társaság volt.
Egyik léhább, mint a másik.
Átgondolok minden órát
A keserű búcsuzásig...
Mennyi kacaj, mennyi tréfa
Hangzott el a kis szobában,
Nem búsultunk, fülig úsztunk
Borban, sörben, adósságban.