'live in the moments.

ugorjunk vissza egy kicsit az időben..

mondjuk úgy három négy évet..

azt kell mondjam, hiányoztok.

tiszta szívből, amolyan szívfacsarósan hiányoztok.

15 voltam..

butácska, szeleburdi, befolyásolható..

pont ezért

sose vettem észre, hogy mekkora értéket tartok a kezemben..

a maratoni kupleráj után úgydöntöttem, végre rendet teremtek a személyes teremben.

pakolgattam jobbra-balra, a mindennap használatos tárgyaimat..

mint az égi fuvallat, a véletlenek véletlene, levertem egy könyvet az egyik könytartóról..

kezembe vettem a fényképalbumot..

egy nagy, soklapú, fekete album..

kicsit poros..az utóbbi hónapokban kevés időt szántam az emlékeimre, ezt mutatja, hogy  bőrkötés feketéből szürkésre váltott..

mint a filmekben ráfujtam egyet a borítóra, és néztem ahogy az apró porszemek táncot járnak a szobámban terjengő levegővel..

előre tudtam, mi fog történni ha kinyitom..

ez nem valami tündérmese, ahol a jó nyer, nincsen szőkelovag fehér lovon, a királylány haja sem többméter hosszú, és bivalyerős...nincsen gonosz boszorka, se a mostoha, aki mindig a pénzre pályázik..

ez csak

egy kötet

egy olyan kötet

amiben az emlékeim vannak

az emlékek képeskötete.

hát bátorságot vettem, és kinyitottam..

leperegtek előttem az évek, a pillanatok, az emlékfoszlányok...

Én kisgyerekként párnaposan, mit sem sejtve a világról, még mosolyogva..nagycsaládos képek, mikor még együtt ünnepeltünk mindent, és boldogok voltunk..igen. Boldogok voltunk.

A dédi mosolyog, egy virággal a kezében, óó de hiányzik, mindene..a nevetése, a főztjei, még az is, amikor megkergetett mert rosszvoltam..szeretlekMamaazótais.

Szülinapok, nevetések..azt hittem, soha nem fog minket szétszedni az idő..

A vaskerék forgott, és mi olajoztuk..forogtunk a vaskerékkel együtt..

Kirándulások, nyaralások, együtt, a nagy család..sütögetések, bújócskázások...a fogócskák..

tovább lapozok..

Általános iskolás képek..

sose éreztem magam közéjük valónak..más voltam..nem éreztem magam feljebbvalónak, csak kívülállónak..mindenki más értékeket helyezett előtérbe..nekem a földi értékek nem értek semmit..

ők is kívülállónak gondoltak..de sosem tántorítottak meg. én voltam az erős, és nem ők.

Én bírtam mindent, míg ők a legkisebb bukásnál összezuhantak..

Mindaddig, míg ők állatok módján viselkedtek, én megpróbáltam ember maradni..

sosem szerettem a kicsöngőt..féltem, nagyon féltem, mit kapok legközelebb..

sose menekültem el..

ahogy telt az idő, a képekből elkezdett hiányozni valami...

eltűntek a nagycsaládos képek, Mama is eltűnt..

mindezzel eltűnt a boldogság...

úgy szállt el a levegőben, észrevétlenül, hogy már csak akkor vettük észre, hogy volt, mikorra már hiába sírtuk vissza..

mint egy lejtőn, úgy haladtam lefelé...

az emberek kihulltak mellőlünk, ki miért, kit mi vezérelt, de eltűntek.

itt maradtam anyukámmal, hogy építsünk valamit..

kaptunk egy semmit, hogy kezdjünk vele valamit..

megtorpantunk..

eljött az ideje a változásnak..

új légkör, úgy emberek..egy új esély..

mindenki elfogadott annak, amilyen vagyok..

megismertem a legjobb barátnőmet, akivel együtt vészeltünk át mindent..

lapoztam..

egy új társaság, kikről nem hittem volna, hogy mérföldkövet jelentenek az életemben.

egyszer s mindenkorra megváltozott minden..

kincseket kaptam, olyanokat, melyeket megbecsülni lett volna a minimum..

felhőtlen szórakozások, sok nevetés..

biztos támaszpontok voltak az életemben.

volt egy lány, ő is közénk tartozott. Közénk,  az álom csapatba. így hívtuk magunkat. álom csapat.

Őt, a saját nővéremként szerettem. Talán sose szerettem így senkit. Mikor mellette voltam, tudtam, hogy nem történhet baj, semmi nem árthat nekünk.

Így voltunk mi öten, a csillagok..éltünk, a saját naprendszerünkben..

Jött egy törés, még mai napig emlékszem..a semmiből előtört a feszültség, ami eluralkodott rajtunk..éreztünk, ahogy a levegő lehül körülöttünk..

Ott, abban a percben, valami meghalt.

Talán a Mi angyalunk volt..

Amire akkor azt hittem, véget nem érő történet, mára a múlt egyik darabja lett.

Továbblapoztam, rengeteg kép...de egyik kép mögött sem láttam az emlékek nyomát sem..

futó barátságok, melyeknél mindig láttam a fényt..de sorra kialudtak..

újra a lejtő felé vezető utat találtam meg..

Kaptam még egy fényt, így mostmár három van..a két barátnőm és anyukám..

Jöhet árvíz, tűz, vihar, hurrikán, mi hárman erősek vagyunk, akár a szikla..

A vége felé, az üres, sötét lapok között lapozgattam...és kíváncsian várom, az emlékeket, a fényeket, az álomcsapatokat melyek beszínesítik azt..

Bánom, hogy nem becsültem meg a családom, az álomcsapatot..

megszakad értetek a szívem..

üzenek innen, benntről,a balkamrából.. remélem mindannyian jól vagytok..és mindannyian boldogok vagytok..

szeretlek titeket. még mindig.

a minap, láttam egy hullócsillagot..életemben először..kívántam..rosszul.

mostmár, tudom mi lenne a tökéletes kívánság...

az emlékek képeskötete, egy időre visszabújik a polcra, és várja, a boldogságot.