"Néha azthiszem visszafelé születtem. Tudjátok, rossz úton jöttem ki anyámból. A szavak a múltból visszafele mennek át rajtam. Az emberek, akiket szeretnem kéne, utálom, és akiket utálnom..."

Azthiszem rendesen meg lett ragadva a lényeg.

Képzeld el, ahogy minden visszafele történik; vagy ellentétesen.

Elmész a barátaid mellett, és sugárzik belőled a gyűlölet..az ellenségeid meg szeretetet váltanak ki belőled.

A dolgozataidat nem megírnod kell, hanem kiradíroznod.

Tegyük fel, hogy ez a normális most.

Akkor mi lenne az amire vágynánk?

Hogy szeressük a barátainkat, hogy gyűlöljük az ellenségeinket, hogy dolgozatot írhassunk..

Mindennek mindig az ellenkezője kell.

Ha folyamatosan az ellenkezője kell valaminek, ugyanott lyukadunk ki. Minden alkalommal.

Mégis mit akarunk?

Mindenki legbelül picit utálja a barátait, és szereti az ellenségeit.

Mindannyian ellentétekben élünk...

Ha nem lennének ellentétek, semmi nem lenne kiegyensúlyozott..

Ha fehér, az túl világos, ha fekete, az túl sötét..

Egyszerre kell a kettő..

mint minden más..

Én kivétel vagyok, nálam a sötét oldal nyert

pesszimista vagyok, utálok mindent és mindenkit

így legalább nem esik bántódásom

aztmondták anno, hogy kinövök ebből, serdülőkor, stb

de baromira nem jött be

(brain storming, de már nem törlöm)

Tündérbogyó, itt a tizenhetedik, nagyonboldogat!

"Az évek örömmel jönnek, ha jót hoznak, és mord kegyetlenséggel szórják el romlott terhüket, ha az van rájuk bízva. Az évek utak, melyeket végig kell játszani."

"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során."